2010. március 20., szombat

Akik az életemben fontos szerepet töltöttek/töltenek be..:)

Ágica vagyok....



Egy átlagos, teljesen szerényen élő ember vagyok, aki szereti az állatokat...
Életem során, már gyermek korom óta úgymond gyűjtöm az állatokat, segítek nekik amennyit csak lehet, ami tőlem telik.
Emlékszem egész kislány koromban kezdődött...
7-8 éves lehettem, mikor a panel ház környékén ahol laktunk, találtam egy korom fekete cicát:)
Hazavittem és beleszerettem az én gyermeki gondosságommal ápolgattam, vigyáztam rá.Kormi volt a neve.
13 éves voltam mikor anyuék úgy döntöttek, elköltözünk vidékre, kertes házba. No kb. ott kezdtem igazán megbolondulni az állatokért:)
Még emlékszem a költözködés előtt ismét találtam egy cicát, egy fekete-fehér kislányt, nyilván őt is hazavittem és költözött is velünk:)
Így 2 cica boldog kis gazdija voltam akkor. Kormi nagy csavargó lett kandúr cica lévén, hamar el is tekergett folyton:) Csak nagyon ritkán jött haza. A másik cicusom még a suliba is elkísért:)

Egy szép napon apukám elvitt egy telephelyre ahol dolgozott. Volt ott egy német juhász kutyus Daisy volt a neve:)
Emlékszem nagyon félős volt, egy asztal alá bújt mikor meglátott, de biztosan érezte, hogy szeretem, mert hamar összebarátkoztunk :) Zacskóból itattam vele a tejet, ezt sosem felejtem el. Akkor megnyalta a kezem attól kezdve elválaszthatatlanok lettünk. Addig könyörögtem míg haza nem vittük:)))))


Daisy a kölykeivel:)))(és a kishúgom)



Daisy az egész felnőtté válásomig velem élt! Rengeteg közös élmény volt vele. Ő az a kutyus, aki megtanította velem, mennyire is tud szeretni egy állat, mekkora hűség amit tud adni!
Daisy sok kutyusnak adott életet. Csak egy szerelme volt, Őt Lupinak hívták. Ő volt a helyi pap német juhász kutyusa:)
Emlékszem voltak párzási időszakok, mikor elbújt a két kutyus az üres disznó ólban és a szalmák közt hemperegtek napokig:))
Nagyon édesek voltak...
Míg iskolába jártam, sok -sok kóbor kutyust etettem meg a szendvicseimmel amit anyu készített nekem:)
Volt egy rövid szőrű barna kutyusom. Nagyon imádott, Picúr volt a neve:)
Még a jégkrémet is együtt ettem vele, annyira szerettem...
A ház előtt az ablakom alatt aludt, minden nap várt mikor suliban voltam is eljött néha a tarka cicám is nem bántotta Őt sem.
Egyik nap nem volt a ház előtt tudtam biztosan baja esett:(
És igen így is lett...valami lelketlen rohadék megölte és a közeli csatornába dobta... AKKOR ISMERTEM MEG MILYEN ALJAS EMBEREK VANNAK A FÖLDÖN!!! MEGFOGADTAM AKKOR MIKOR A CSATORNÁBÓL KISZEDTÜK ÉS ELTEMETTÜK, HOGY MÍG ÉLEK SEGÍTENI FOGOK AZ ÁLLATOKON ÉS MINDENT MEGTESZEK AZ ÁLLATKÍNZÓK ELLEN!!!
PICÚRT SOHA NEM FOGOM TUDNI ELFELEJTENI EGY IGAZI HŰ TÁRS VOLT!!!

Sajnos nincs róla képem, de az emlékeimben örökké élni fog...
Nagyon -nagyon nehezen dolgoztam fel ezt a tragédiát, az segített talán csak, hogy már akkor is sok-sok kóborló éhes állat volt a faluban, akiknek élelmet adtam minden nap.
Volt egy kicsi tacsi keverék Józsinak neveztem el, nem tudom miért:)
Sok-sok hónapon át Ő volt aki próbálta velem Picúr halálát elfeledtetni...míg egy nap nagyon rossz állapotban várt rám...:(
Szemben, tőlünk nem messze lakott egy állatorvos egy idősebb férfi, Ő tudta mennyire állat bolond vagyok, hozzá bármikor fordulhattam, ha gondom vagy kérdésem volt. Megmutattam neki Józsikát, mire Ő szomorúan azt mondta, valószínűleg elüthette egy autó és amiatt van így, haldoklik...mikor ezt mondta azt hittem ott rögtön meghalok...:(
Józsika eltávozott közülünk még aznap:(
Sorozatban szembesültem a halállal, ami azt eredményezte, mindennél jobban óvni akartam a védtelen állatokat!!!
Sok névtelen kutyust etettem, szeretgettem. Simogattam olyan kutyust akire azt mondták, hogy harap senki nem mehet közel hozzám mégis bújt:)
Évek teltek el, felnőttem :)
Daisy velem költözött mikor férjhez mentem akkor volt ő 9 éves:)
Akkoriban sokat csavargott, vissza ment a régi lakáshoz meg Lupihoz a nagy szerelméhez.
Egyik nap, amikor mentem az én kis kocsimmal (trabi) a nővéremhez akkor látom Daisy ott ül a kapuban... Szólítottam jöjjön hazaviszem akkor láttam megsérült az egyik szeme... Azonnal elvittem az akkor már létező állatklinikára a szomszéd kisvárosba, ahol sajnos el kellett távolítani a szemét... Így egy szemmel élte tovább az életét. Nagyon féltettem így attól kezdve semmiféle csavargás nem jöhetett szóba.
Eltelt egy év megszületett a kisfiam.
Akármikor sétáltunk a boltba, Daisy kísért bennünket és senkit nem engedett a babakocsi közelébe, még egy legyet sem... azt is elkapta:)
Nagyon nagyon szerettem Őt.
Aztán telt múlt az idő, Daisy beteg lett. Daganatos lett a méhe, ki kellett venni...
Még egy évet élt köztünk a műtét után, így 11 évesen hagyott el engem:(
Emlékét mélyen őrzöm a szívemben. Nagyon sokat tanultam tőle!!!

Volt egy ismerősöm, neki pedig egy nagy kutyája, egy valamiféle dog keverék, egy igen szép és nagyon okos kutya. Úgy nézett ki mint Hucth (a filmből)és ez is volt a neve.
Befogadtam, mert egy ekkora testű kutyusnak jobb kertes házban élni, mint panelban.
Mellé vettünk egy boxert. Jól elvoltak egymással, Bobbi volt a neve. Hutch egy rendkívül okos, értelmes kutya volt. Kiváló házőrző, rendkívül szófogadó értelmes kutya!
Hutch:)

Bobbi-Hutch-kicsi fiam:))



2 évet laktam abban a házban a fiammal és az akkori férjemmel... Sajnos penészes volt a ház, és iszonyat allergiám lett tőle, így el kellett adni...
Nem volt más választásom beköltöztem a városba a fiammal a nagyimhoz oda sajnos egyik kutyám sem vihettem így elkezdtem gazdit keresni nekik. Hamar lett is jó helyre kerültek:) Hutch a sógornőmhöz került Ők nagyon szerették:) Bobbi pedig egy ismerőshöz.
Időközben elváltam....


Valahogy nem szűnt meg a mániám hiányoztak az állatok...
Hát elkezdtem cicát keresgélni:)
Rossz helyről befogadtam előbb egy cicust...Mircikét:)



...aztán még kettőt, meg még 1-et így panelban már 4 cicám volt:)
Az első örökbe fogadott cicusom egyik pillanatról a másikra meghalt agyvérzést kapott az orvos szerint:(
Így maradtak hárman nekem Berci-Herci-Lucky.

Herci-Berci:)


Lucky




Aztán persze még két vörös kis cicust is befogadtam...Krisztit és Manócskát.

A második emeleten laktunk alattunk bokros rész..
Rendszeresen kijátszották egymást az ablakon, nem győztem lemenni értük:)
Berci eljátszotta velem szinte egész éjjel. Hívogattam lent a bokornál másnap meg is kérdezték a szomszédok meglett-e a macska, mert volt aki nehezen aludt miattam...:))
Kb nem tudott érdekelni lényeg az volt meglegyen:)
Sajnos egyszer ez is tragikus lett...az egyik vörös kiscicám Manócska kiesett... hamar le is mentem érte csakhogy addigra belemászott kullancs, ami meg is fertőzte oly annyira, hogy egy hét kezelés után meghalt a kisállat klinikán...:(
A kullancs egy alattomos dolog...a legveszélyesebbek egyike:(

Aztán kaptam egy kis csivavát ajándékba. Ő az aki miatt a mai napig lelkiismeret furdalásom van...
Nagyon beteg voltam amikor nekem ajándékozták. Oly annyira levinni sem tudtam, de az utána takarítás is gondot okozott, így kb fél év után elajándékoztam :( Csak épp rossz helyre... aki magához vette nem törődött vele, pénzt akart csinálni belőle, így eladta valakinek...
Abban az egyben volt szerencséje szegénykének, hogy igen nagyon jó emberekhez került. Sokáig keresgéltem, mikor már voltam annyira jól és egy nap megpillantottam azonnal megálltam a kocsival odamentem és érdeklődtem a gazditól hogy került hozzá stb... akkor mesélte el milyen embertől vette:(((
Nagyon el voltam keseredve amiért nem én vigyáztam rá, hogy hagytam, hogy így legyen, de nem tudtam és nem is gondoltam volna álmomban sem, hogy ilyen gonosz emberhez került.
Az akinél 7 éve láttam nagyon szerette, igaz a kiskutya haragudott rám. Azt sem engedte, hogy megsimogassam, csak a gazdi lába közül ugatva jelezte nekem, hogy haragszik rám és hagyjam neki már jó élete van.:( Igazán sajnálom, hogy miattam valaha ilyen helyzetbe került egy állatka.
Remélem él még ma is boldogan.

Mylo


A gondolat nem hagyott nyugodni, hogy miattam ez történt így megint csak rám tört a segíteni akarok egy állaton dolog... 
Akkoriban sokat beszélgettem a szomszéd asszonyommal aki felettem 2 emelettel lakott. Neki is volt egy szép nagy kutyusa:)
Az Ő ötlete volt menjünk el menhelyre és nézzünk kutyust hátha van hasonló mint a kicsi csivavám volt...
Így hát elmentünk Paksra:)
Hát nem volt olyan kutyus sőt még hasonló sem..., de volt ott egy apró gombszemű kis vacak aki az istennek nem engedte ez a nadrágom szárát:))
Erzsike, a menhely tulajdonosa elmesélte a kiskutya történetét, aki kb három hónapos lehetett akkor...
A kiskutyát egy kukában találta a házuk előtt...
Na ott szorult össze a szívem:(
Gondolom sejthető simán hazahoztam ....na jó a simán enyhe kifejezés miután kocsiba tettük elindultunk totál szabályosan kakálta, hányta tele a kocsit:)))
Nos Bobby lett a neve a kis gombszemű gyönyörűségemnek:)
Visszamentünk néha látogatni no és persze segíteni a menhelyre. Olyankor olyan büszkén vonult végig velem, hogy az valami hihetetlen:)))


Bobby idén lesz 7 éves és az biztos, hogy ő a legjobban alkalmazkodó kutya, aki valaha is megfordult az életem során nálam.

Idő közben iszonyatosan allergikus asztmás lettem a macska szőrtől...és a városi levegő sem tett jót...
Az orvos javasolta keressek kertes házat a cicáimnak... Időközben elkezdtem a lakást árulni míg átmenetileg elvittem keresztanyámhoz a cicákat. Gondoltam amíg nem lesz ház addig ellesznek nála.

Iszonyat rossz volt, de oda kellett adni Őket. Megismerkedtem közben a jelenlegi férjemmel, Ő is nagy állatbarát. Minden nap jártam jártunk le hozzájuk amikor csak lehetett, de sajnos a kutyákkal szemben védtelenek voltak Berci és Herci sajnos nem élte túl a kutyák támadását, Lucky pedig új gazdira lelt...:((
Heteken át sírtam.... nem értettem meg miért nem bírt a jó isten vigyázni rájuk erre a kis időre legalább:(((
Ezek az élet kemény dolgai amiket soha nem fogok tudni feldolgozni...


Berci-Herci-Lucky-Kriszti

Berci-Herci-Kriszti-Manócska


Soha míg élek nem fogom tudni elfelejteni Őket nagyon szerettem....


A férjem látta mennyire kész vagyok és hozott nekem egy fekete-fehér cicát Júlia lett a neve...
Imádott a malackáknál ülni, de sosem bántotta őket:)


Nagyon sok gyógyszert szedtem be, de akkor is maradt és nem adtam volna oda őt semmi pénzért, tudtam nemsokára költözünk azt ki kell bírjam valahogy aztán ki-be járós cica lehet:)

Három éve karácsonyra kaptam a férjemtől egy yorkshire terrier kislányt:) Kitty lett a neve.



Így már megint 3 állatkám volt, de persze nekem sosem elég... egy hét múlva költözés, na fogtam magam telefonálgattam kellene egy növendék yorki fiúcska:)
Találtam egy szaporítót....:(
Közölte van egy felnőtt kutya kb másfél éves a trendi gazdi visszaadta neki nem kell mert megnőtt....kiakadva kérdeztem elhozhatom -e???
Közölte 50 ezer vagy marad nála szaporítani... hát fogtam még aznap elmentem érte:)
Ő Sunny egy csoda okos labdázós kedves kutyus!!!
Egy igazi egyéniség aki harcol a jogaiért:) Ha ok nélkül rászólunk visszadumál:))


Ezen a videón azért lázad,mert ráültem a labdára amivel játszott és el akartam küldeni:)))







Nálam pároznak igaz sosem született még kiskutya, de nem baj lényeg, hogy szeretnek:) Ha a jó isten is úgy akarja lesz kölyök, ha nem hát nem:))
Szóval elköltöztünk 3 kutyus és Júlia cica:)
Júlia cica a kocsiban végig mászkált. Akkor jöttünk rá imád autózni:))
Haláli volt, bármikor jöttünk mentünk, ő alapból szállt be a kocsiba:))

Szóval a kutyus hadjárat nem állt meg:)
Befogadtam egy labradort, aki szétszedett mindent az előző háznál ahol felnőtt 9 hónapig, aztán már nem kellett nekik, így átmenetileg míg gazdit nem találtam neki, itt élt velünk.:)

Ő Zsömi.


A következő cicám...

Pindurka kb 5-6 hetes lehetett ...a kertben voltam épp..nyávogást hallottam:) gondoltam biztos valami kóbor cica... nem is törődtem vele. Falu helyen előfordul ez... De ez a cica csak nyávogott..hát kimentem megnézni:) egy csúnya koszos csipás szemű cicát képzeljetek el...olyan csúnya volt, hogy az már szép:)
Amint kinyitottam a kaput már be is szaladt...mondtam is atya ég itt ez a sok kutya:) A nagy Labrador "Zsömi" egyből lenyalta, de úgy, hogy csupa nyál lett:), de nem bántották. Bevittem, enni adtam neki... iszonyat éhes volt:( Kisebb pihenés után gondoltam, ha már idekerült megfürdetem:). Annyi bolha volt benne, életemben nem láttam még ilyet:((( rendbe hoztam :) A következő adag ételbe már kapta is a féreghajtót... Hát az sem volt eredménytelen. Ez a pici kis falat cica olyan hálásan dorombolt...:)) Már ezért megérte befogadni:). Attól kezdve én voltam az anyukája, folyton a lábam alatt volt:)



Idő közben Zsöminek találtam egy családot, ahonnan folyton kiszökött, így új helyet kerestem neki sikerrel. Ma egy nagyon boldog családban él egy kisfiú legnagyobb örömére:) Kaposváron.

Az újabb tragédia...:(

Egyik nap jöttem haza. Az út mellett egy oszlop tövében Júlia feküdt. Megálltam, mert ilyenkor Ő már futni szokott a kocsihoz..., de most nem most nem mozdult :(
meghalt:(((((((
Valószínű autó üthette el...
Hetekig sírtam nagyon sajnáltam:(
Most is itt van a szívem mélyén, a többiekkel együtt akiket elveszítettem:(
A kertben temettem el. A fiammal készítettünk neki sírhelyet, a férjem fejfát és egy táblácskát csinált neki:(
Nyugodj békében kis csavargóm....

szólj hozzá: Júliám emlékére


A mai napig Pindurkát sokszor Júliának hívom...:(


El telt vagy fél év mire újra arra tudtam gondolni segíteni kéne...Őszintén szólva nagyon félek:(
Félek, hogy elveszítem valamelyiket, mert nem tudok nagyon vigyázni amennyire kellene...


Aztán ahogy telt az idő...
Örökbe fogadtam Lilikét… Ő egy vak kutyus egy lovardánál dobták ki...
Az Ő kis történetét egy külön részben le is írtam, itt a blogban megtalálható.

Pindurkát néha kergeti amúgy elvannak:)))



Aztán azóta is etetek mászkálok segítek ahol csak tudok próbálok megtenni minden tőlem telhetőt, amit a nehéz anyagi körülményeim mellett csak lehetséges...

Kicsi védencem Bundika, akit kamion gázolt el és a családommal együtt mindent megtettünk érte. Ápoltuk és így két héttel hosszabbítottuk meg az életét....Ő róla is külön bejegyzést írtam itt megtalálható szomorú története:(


 
Aztán a sikertörténet egy kiskutyusról, aki 4-6 hetesen egy szatyorba kidobva érkezett hozzám, miután a helyi Döggyárnál kitették. Itt töltött 2 hetet és egy remek családhoz kerülve éli kicsi életét most már:) Kép az álomgazdinál készült:))


2010. március 18., csütörtök

Megszülettek a kiscicák:)

Köszönöm kiscicám:)

Ma reggelre Pindurkám életet adott öt kis csodának:)
Arra ébredtem a kisfiam keltett:))
Anya-anya megszülettek a kiscicák:))
Azonnal kikeltem az ágyból és nézem a szekrényem aljában szült meg:)
Hihetetlen csodaszépek!!!A legszebb az egészben,hogy visszaadta nekem azt amit szerettem valaha amit mindig is újra szerettem volna:)
Két fehér cica egy fekete-fehér két fehér foltokkal.
Én ezt úgy élem meg,hogy Bercit és Hercegnőt adta vissza nekem plusz Júliát és még a két kicsi tarka akiket tudja a kis drága úgysem ajándékozok el:)
Szóval mától öt taggal bővült a családom:)))))





:)))

12 naposak vagyunk szépen nyílnak ki a szemecskék:))
Egyre édesebbek:)
Nos megnéztem a nemeket is,hát Bercike-Hercike a két fehér ez már tuti:)
A kicsi fekete fehér akit Júliaként gondoltam nos Ő kisfiú úgyhogy vagy Rómeó vagy Júlió lesz nem tudom még:)
A két fehér foltos kis bébike rajtuk még nem gondolkoztam lehet keresek nekik jó gazdit,majd kiderül mennyire nőnek a szívemhez:)
Lényeg egészségesek szépek minden oké velük:)
Íme néhány kép:)










Most már nagyon elevenek a kiscicák:))
Szemek tökéletesen nyitva csak kicsit kellett szem cseppezni,mert össze volt ragadva,de már tökéletes:)
Mászkálnak fel az ágyra főként Bercike Ő a legerősebb:)
Ma épp Bobbyval ismerkedett...


Bercike:))












:(((((((((((((((((

Ma meghalt Hercegnőm....:( 6 hetes volt....:'(
Megölte Lili...egész egyszerűen elkezdte megenni...ellopta míg ablakot pucoltam...
Úgy döntöttem megválok Lilitől akármennyire is fáj érte a szívem,de nem maradhat így tovább.Az az állat aki ilyet tesz az nem normális....teljesen mindegy milyen kutyáról beszélünk ezt így nem lehet tovább csinálni.Ezután bármikor megtehetné bármelyik állatommal.
Sajnálom.....



Eltelt egy kis idő pár nap....
Tudom meghalt az a kiscicám akire évek óta vágytam:(,de azzal,hogy Lili sincs itt már nem hozhatom vissza....:(
Így úgy döntöttem Lili visszajöhet igaz nem a házba be hanem egy külön helyiségbe,de velünk lehet.Ki is alakítottunk neki egy nagy és kényelmes részt a régi tyúkólban:)


No elérték az elajándékozható kort a cicák......:)))

A Bercike kivételével el ajándékoznám Őket....








2010. március 12., péntek

Állatorvosi tanácsok

Néhány jó tanács:


Sebkezelés kristálycukor alkalmazásával: hogyan és miért működik ez a kezelési mód?

A kristálycukor kiválóan felhasználható sebkezelés céljára, különösen a szennyezett, fertőzött sebek kezelésére úgy, hogy semmiféle antibiotikumot vagy kenőcsöt nem használunk.

A kristálycukrot évtizedek óta használják sebkezelésre a világ legtöbb országában, humán sebek kezelésére. Az állatorvosi praxisban csak az utóbbi tíz évben vált ismertté. Az ezzel kapcsolatos rengeteg humán és állatorvosi cikket az érdeklődőknek külön elküldöm. Én is számtalanszor használtam ezt a végtelenül egyszerű módszert, és nagyon jók a tapasztalataink mind a baleseti sebészetben, mind pedig a hagyományos állatorvosi praxisban.ELŐNYÖK
A kristálycukor sebekre történő alkalmazásának előnyei:

1.) Gyors antibakteriális hatás
2.) Gyors gyulladás és oedema csökkentő hatás
3.) Fájdalomcsökkentő hatás
4.) Fokozott sebtisztító hatás, a nekrotizált szövetek “ellökődésének” elősegítése
5.) Deodorizáló hatás
6.) Fokozott szövetképzés és epithelializáció
7.) A seb felületén igen gyorsan fehérje-tartalmú védőréteget képez
8.) Meggyorsított sebgyógyulás
9.) Olcsó és mindenhol kapható
ALKALMAZÁSI TERÜLETEK
A kristálycukor a következő típusú esetek kezelésére alkalmas
1.) Fertőzött műtéti sebek kezelésére
2.) Autóbalesetek után, a “lenyúzódott” végtagok kezelésére
3.) Fertőzött, trauma okozta sebekre (Staphylococcus, Streptococcus, Enterobacter, E.Coli, Klebsiella, Pseudomonas, Clostridium perfringens, Corynebacterium, Serratia fertőzésekre.)
4. Diabetes okozta fekélyek, decubitus okozta sebek kezelésére .5. Peritonitis kezelésére, a hasüregben .6. Mellkasi fertőzések kezelésére7. Mindenhol, ahol a szövetek életképessége kétséges8. Égési sebeknél, ahol nagy felületű a bőrhiány .9. Bőrátültetés előkészítésére
10. A szöveti ödéma csökkentésére (paraphimosis , méhelöesés )


IRÁNYELVEK A KRISTÁLYCUKOR ALKALMAZÁSÁBAN
1. SebtisztogatásAutóbaleset után, amikor a végtagokról a bőr lehorzsolódott és igen erősen szennyezett, akkor csak bőséges mennyiségű csapvízzel mossuk meg a végtagot és nem távolítjuk el műtétileg az elhalt, vagy elroncsolódott szöveteket. A cukor fogja ezt elvégezni. Nem autóbaleset, vagy kevéssé szennyezett sebek esetén a hagyományos sebtisztogatást és öblítést végezzük el (sterile fiziológiás oldattal, ha van), a nagyobb, elroncsolódott szöveteket műtétileg eltávolítjuk, mielőtt a cukrot a seben és a sebben alkalmaznánk.


2. A kristálycukor aplikációja
Ebben az esetben igaz az a mondás, miszerint: A több az jobb. Vagyis, a kristálycukrot olyan bőséges mennyiségben kell alkalmazni (a sebre és a sebbe önteni), hogy a seb teljes üregét kiltöltse és legalább 1cm vastagságban legyen a seb felületén is. Azért kell nagy mennyiségű cukrot alkalmazni, mert a cukor által létrehozott magas vízelszívó hatás (osmolarity) csak így tartható fenn és a baktericid hatás csak így érhető el.



3. A kötés aplikációja
Lehetőleg steril gézzel vagy bármilyen steril, nagy felszívó hatással rendelkező kötöző anyaggal fedjük le a sebet, ez lesz az első réteg. Ez legyen egy olyan vastag réteg, hogy a sebből szivárgó és a feloldódott cukor folyadékot képes legyen felszívni.
A második kötésréteg az első réteg (géz lapok) ott tartására szolgál. Legtöbbször egy nejlonzacskóból vágott darabbal fedjük be a kötést, hogy az első napon képződő nagyobb mennyiségű folyadék ne szivárogjon ki a kötés alól. 4. Kötéscsere és annak gyakoriságaAz első napon a kötést kétszer kell cserélni, kivéve a végtagokon, ahol naponta egyszer is elég cserélni. A második naptól fogva naponta csak egyszer kell cserélni a kötést. Ha a kötéscsere alkalmával nem feloldódott cukrot találtok, akkor a kötéscsere gyakorisága csökkenthető. Minden kötéscsere alkalmával a sebet nem steril fiziológiás oldattal, hanem testhőmérsékletű, egyszerű csapvízzel öblítsük ki, lapogassuk a sebet szárazra és aztán ismét öntsük tele a sebet és a seb felületét kristálycukorral, legalább 1 cm vastagságban.Kevéssé fertőzött sebek 2-4 nap alatt válnak “tisztává”, erősen fertőzött sebek 5-7 napi cukor kezelés után tisztulnak ki, amikor egészséges, egészen finom granulációs szövet képződik a seb felületén. Fájdalomcsillapítás általában csak az első 1-2 nap alkalmával szükséges, de a legtöbb esetben a cukor fájdalomcsillapító hatása miatt ez sem szükséges.Amikor elroncsolódott szövetekről van szó, akkor kb.2 nap után megkezdődik az egészséges és az elhalt szövetek demarkációja, elhatárolódása. Ekkor az így beazonosított elhalt szövetek szikével vagy ollóval eltávolíthatóak, a legtöbbször mindenféle érzéstelenítés nélkül. A cukorterápia hossza a seb nagyságától függ, mi az egyik – kígyómarás után óriási bőrterület elhalása és leválása miatt szenvedett – kutyát 19 napon át kezeltünk kristálycukorral. Amikor a seb kitöltődött a granulációs szövettel és egészséges felületi sarjszövet képződött, a cukorkezelés abbahagyható. Ekkor a seb felületére antibiotikum tartalmú kenőcs (Furacin) alkalmazható, de a legtöbb esetben még ez sem szükséges.

KLINIKAI ESETEK
Kristálycukor-kezelést használtak 19 súlyosan beteg humán betegen, szívműtét utáni nyitott mediastinitis kezelésére. A nyitott mellkas sebek mindegyike fertőzött volt, Staphylococcus, Streptococcus, Enterobacter, E.Coli, Klebsiella, Pseudomonas es Serratia baktériumokkal.11 beteg azonnali cukorkezelést kapott, 8 esetben pedig csak azután kezdték meg a cukor-kezelést, hogy a povidonos-steril saline oldattal történő öblítés nem hozott eredményt.A mediastinumot teletöltötték 150-400 gramm kristálycukorral, amit a közértből vettek. Minden 4 órában a mediastinumot “feltöltötték” cukorral, hogy az antibakteriális hatást fenntartsák. A sebeket naponta kötözték át, ekkor kimosták a sebet steril saline oldattal majd ismét feltöltötték a mellkasi sebet. A seb öntisztulása minden betegben 5-9 nap között megtörtént és csak három betegnél volt arra szükség, hogy az elhalt szöveteket műtétileg (ollóval) eltávolítsák.A betegek egyikében sem alakult ki hyperglycemia, mivel a cukor complex molekulája nem tud a véráramba felszívódni. A tapasztalatok szerint a sebek sokkal gyorsabban és sokkal kevesebb fájdalommal gyógyultak, mint bármilyen más módszerrel.Állatorvosi vonalon is hasonló a gyógyulási helyzet és igen jól és olcsón alkalmazható ez a módszer. Ajánlom a figyelmetekbe.


Kullancs veszély
Tavasszal a kullancsok jelentik az egyik legnagyobb veszélyt a természet örömeit élvezők számára. Ezekről az ősi szervezetekről legtöbbünknek két betegség, a Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás jut eszébe. Akik még keveset tudnak a kullancsok okozta betegségekről, azoknak röviden összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Segíteni szeretnénk abban, hogy eldöntsék, számukra és legfőképpen kedvencükre mekkora kockázattal jár a fertőzés és mi a legmegfelelőbb megelőzés.
A kullancsok pókszabású, egységes testű, ízeltlábú, vérszívó élősködők. A Földön jelenlévő, mintegy 800 kullancsfaj közül Magyarországon 42 honos. Elterjedtségük az ország nyugati-délnyugati és északi régióiban és Szeged környékén a legnagyobb, de mind gyakrabban észleljük őket nagyvárosok közparkjaiban, útmenti erdősávokban. A globális klímaváltozással összefüggésben a kullancsok elterjedtsége is változóban van, gyakran figyelmen kívül maradnak a fenti szempontok.

A honos hazai kullancsfajok túlnyomó többsége a vadakon élősködik (ún. stenoxen kullancsok), mindössze 6 olyan kullancsfajtát ismerünk (ún. euryxen kullancsok) melyek egyaránt szívesen támadják meg az embert és háziállatait. Ezek közül háziállataink szempontjából legnagyobb jelentősége az Ixodes ricinus és Rhipicephalus sanguineus fajoknak van.

A kifejlett kullancsok 2-6 mm hosszúak, főként, fás, bokros területeken fordulnak elő, tavasztól őszig és az avarban telelnek át. A támadásra két irányból kell felkészülnünk: a látó kullancsok (birkakullancs - Dermacentor marginatus) a gyep és az aljnövényzet felől, míg a szem nélküli, „vak” kullancsok fák-bokrok 1,5-2 méterre lévő leveleinek fonákjáról vetik magukat áldozatukra. E támadási módot alkalmazza például a közönséges kullancs (Ixodes ricinus). A kullancsok fénykerülő állatok, a természetben a hűvös, sötét, nedves helyeken tartózkodnak legszívesebben, ezért bőrünkön is (hosszú órákig) a sötét, lehetőleg nedves területeket keresik. A bőrön való áthatolásukat a nyálukban kiválasztott igen hatásos érzéstelenítő anyag teszi észrevehetetlenné.

A hímek és a nőstények is szívnak vért, azonban a hímek a háti felületüket beborító pajzs miatt nem tudnak jelentős mennyiségű vért felvenni. A látó kullancsok a rövid szájszervű, míg a „vak” kullancsok a hosszú szájszervű csoportba tartoznak. Ebből a szempontból az előbbiek több időt, míg az utóbbiak rövidebb időt töltenek vérszívással. Mivel a kullancscsípés nem jár fájdalommal, és nem viszket, legtöbbször már csak akkor vesszük észre kedvencünkben, amikor megszívta magát vérrel és jól kitapintható. Vérszívás után a nőstények borsónyi, babnyi nagyságot is (1 cm-t is) elérhetnek. Egy kullancs vérszívása 4-10 napig is eltarthat, majd ezt követően a megtermékenyített nőstény kullancs a talajra hullik, lerakja akár több ezer petéjét, majd elpusztul. A kifejlett kullancs évekig bírja az éhezést és a telet is képes átvészelni.

Hazánkban a kullancsok aktivitásában bizonyos szezonalitás figyelhető meg. Legaktívabbak az áprilistól június végéig tartó időszakban, amit egy nyári nyugalmi időszak követ, majd augusztus második felétől októberig ismét fokozódik az aktivitásuk.

A kullancsoknak mind a nyála, mind a széklete fertőző, sőt, az elhullott kullancs elporladt maradványainak belégzése útján is fertőzhet. A világon több száz fertőző betegség terjesztésében játszanak szerepet a kullancsok, ezek nagy része csak vadakon (ezek vektorállatok: sünök, madarak, denevérek) terjednek., kisebb része azonban emberen és háziállatain is manifesztálódhat, ezek – nem gyakorisági sorrendben – a kullancsencephalitis, a Lyme-kór, a babesiosis, az ehrlichiosis, a Q-láz, a tularaemia, a mediterrán foltos láz és a tibola.



A KULLANCSOK ÁLTAL TERJESZTETT BETEGSÉGEK

A kullancsok leggyakrabban vérszíváskor fertőzik meg az állatokat. A kórokozók a szúrástól számított néhány órától néhány napig terjedő időszakban jutnak át a kullancs nyálával az áldozatba, ezért kell a befúródott kullancsot minél hamarabb eltávolítani.



BABESIOSIS



A babesiosis egyre gyakrabban előforduló súlyos vérszegénységgel járó megbetegedés házikedvenceknél, amely gyors állatorvosi beavatkozás hiányában végzetes. A betegséget a Babesia canis nevű, körte alakú, 1,5-4 ?m hosszú egysejtű okozza.

Érdekesség, hogy egyes fajták, például a dobermann vagy a yorkshire terrier érzékenyebbek a betegségre, a beagle vagy a foxterrier viszont kevésbé fogékony rá.

A kórokozó a vörösvérsejteket károsítja, és azok széteséséhez vezet. A tünetek 10 nappal - 3 héttel a fertőződést követően jelentkeznek. Leggyakoribb a heveny forma, ami nagyon jellegzetes tünetekkel jár: nagyfokú elesettség, láz (akár 42 ?C), a vérfestékvizelés miatt sötétbarna vizelet. Túl heveny lefolyás esetén fiatal vagy legyengült ellenálló képességű kutyák hirtelen elpusztulhatnak heveny légzési elégtelenségben ill. a vérkeringés heveny összeomlásában. Krónikus esetben láz, bágyadtság és a májelégtelenség tünetei jelentkeznek. Babesiosis gyanúja esetén nagyon fontos, hogy a kutya minél előbb állatorvosi ellátásban részesüljön!

A betegség kimenetele igen változatos lehet. Gyógykezelés hiányában, az állat 1 hét alatt elpusztulhat. Egyes esetekben azonban, előfordulhat öngyógyulás is.



LYME-KóR




Kutyákban a Lyme-kór, ellentétben az emberrel általában nem jár a kullancscsípés körül kialakuló bőrpírral. Sok esetben úgy alakul ki a kutyában szeropozitivitás, hogy a tulajdonos nem is vesz észre semmit. A tünetek hetekkel vagy akár hónapokkal a fertőződést követően jelentkeznek: étvágytalanság, láz, sántaság, duzzadt, esetleg fájdalmas ízületek. Emberre elsősorban a fertőzött kullancsok csípése jelent veszélyt, de előfordulhat megbetegedés a fertőzött kutya vizelete révén is. Kutyákban a betegség általában gyógyítható, de rendszerint 6-8 hétig tartó kezelést igényel.



HAEMOBARTONELLOSIS



A haemobartonellosis többnyire csak legyengült ellenálló képességű állatokban fordul elő. Kutyában és macskában a vérszegénység tünetei 2-14 nappal a fertőződést követően jelentkeznek.



HEPATOZOONOSIS



Kutyákban ritkán előforduló megbetegedés, ami rendszerint egyéb fertőző betegségekhez társul. A betegség kimenetele bizonytalan, lázzal, bágyadtsággal, izomfájdalmakkal, gennyes orrfolyással és kötőhártya-gyulladással jár.



A KULLANCS ELTÁVOLÍTÁSA



Nagyon fontos, ha észrevesszük a kullancsot kedvencünkben, azt azonnal távolítsuk el vagy helyesebben, távolíttassuk el szakemberrel. Ezzel kapcsolatban érdemes egy-két tévhitet eloszlatni. Ne kenjük be olajjal, krémmel vagy fertőtlenítőszerrel, mert ilyenkor a fertőzött nyálát, vagy gyomorbennékét a szúr csatornán keresztül, a szervezetbe biztosan kiüríti a fuldokló kullancs. Jó megoldás, ha nem függőlegesen húzzuk ki, hanem tekerjük a vérszívót, úgy, hogy a potrohát nem nyomjuk össze. Ilyenkor ugyanis kipréselhetjük belőle a fertőző nedvet. A fiatalabb alakokat (ún. kullancslárvákat és -nimfákat), melyeket nehezebb észrevenni, injekciós tűvel kell kipöccenteni a bőrből.

A kullancs eltávolításához érdemes erre a célra kifejlesztett eszközt használni (pl. kullancs-eltávolító csipesz - amely egy magyar állatorvos szabadalma.), mert szakszerűtlen eltávolítás esetén a kullancs nyálában lévő kórokozók átjutnak az állatba. Az eszköz állatpatikákban szerezhető be.

Ha azt észleljük, hogy a kullancs feje beszakadt és nem eltávolítható, ne erőltessük, ne piszkáljuk!, hanem forduljunk azonnal állatorvoshoz.

Az eltávolítás után a kullancs helyét fertőtlenítőszerrel (3 %-os H2O2-oldat, Betadine-oldat) kenjük be.

Minden séta után érdemes átsimogatni kedvencünk szőrét, így a kullancsokat még a vérszívás előtt eltávolíthatjuk. Minél rövidebb ideig van a kullancs a bőrben, annál kisebb a fertőzés kockázata.



A KULLANCSOK ELLENI VÉDEKEZÉS



Mivel a fertőződés már néhány órával a kullancs megtelepedését követően bekövetkezhet, érdemes minél előbb átnézni az állatot a séta után, de a legbiztosabb tartósan megvédeni az állatot a kullancsoktól.

A kullancsok elleni védekezés célja megakadályozni a kullancs megtelepedését az állaton és ezáltal megelőzni a vérszívás során bekövetkező fertőzést. A cél tehát az, hogy a kullancs még azelőtt pusztuljon el, mielőtt a kórokozók átjutottak volna az állatba.

Erre ma már nagyon megbízható készítmények (nyakörv, spray, spot-on cseppek) állnak rendelkezésre. Praktikus megoldást jelenthet a bolha- és kullancsirtó nyakörv, kutyáknál a KILTIX NYAKÖRV, amely akár az egész kullancsszezonra (7 hónap) is védelmet nyújt, macskáknál a BOLFO NYAKÖRV, ami 10 hétig hatásos kullancs ellen.

Hasonlóan jó eredmény érhető el a bőrre cseppenthető oldatok (spot-on), a FRONTLINE használatával is, ami 1 hónapig tartja távol a kullancsokat és 3 hónapig a bolhákat.

Többféle kullancs és bolhairtó spray (BOLFO spray, INSECTICIDE-2000, FRONTLINE spray) is kapható, amelyekkel a kutyát vagy a macskát a fülétől a farkáig le kell fújni (ami különösen macskákban nem egyszerű feladat), illetve bedörzsölni az állat bőrfelületét, vigyázva arra, hogy a hatóanyag az állat szemébe ne kerüljön.

B-vitamin adásával is megpróbálhatjuk távol tartani a vérszívókat, azonban ennek hatása nem 100%-os.

A babesiosis megelőzésének másik lehetősége az IMIZOL A.U.V. nevű injekciós készítmény beadása, amely nem csak a betegség kezelésében, de a betegség elleni védelemben is kiválóan alkalmazható. Az IMIZOL A.U.V. injekció 1 hónapig véd a betegség ellen. Hátránya, hogy a beadás helyén gyakran duzzanat keletkezik, illetve érzékenyebb állatoknál hányás, hasmenés fordulhat elő.

A kullancsok szervezett vegyszeres irtására országszerte aligha számíthatunk, saját környezetünkben azonban rendszeres kaszálással, a búvóhelyek napfény számára való megnyitásával hatékonyan védekezhetünk a közvetlen támadás ellen. A kullancsveszélyes hétvégi-, nyaraló- vagy üdülőkertet és a közparkokat tanácsos pirimifosz-metil hatóanyagú, szabad forgalmú irtószerrel háromhetente permetezni úgy, hogy a növényzet levélfonákára szálljon a permetlé. Tudni kell azonban, hogy permetezéssel átmenetileg mentesíthető egy fertőzött terület, azonban a madarak és a kisemlősök (rágcsálók) néhány hónap alatt ismét behurcolják a kullancsokat. A veszélyt mutatja, hogy a ’80-as években még csak minden tízezredik kullancs volt fertőzött Magyarországon, napjainkban már minden ezredik az, emiatt a védekezés-megelőzés minden eszközének alkalmazása indokolt, különösen ha a kirándulást a tavaszi (március-június közötti) vagy a késő őszi időszakra tervezzük, azon belül is a kora reggeli és a sötétedésre hajló késő délutáni periódus a legveszélyesebb.






A kutyák és macskák leggyakoribb fogászati problémái
A fogak fejlődése az embrionális korban kezdődik és kb. 3 hónapos korra fejeződik be. A tejfogak általában 4 hetes korban jelennek meg, először alul, majd felül is, és 4-6 hónapos korig maradnak meg. Ez a fogváltás időszaka, a tejfogak kihullnak és a helyüket a maradó fogak veszik át. Nem mindnek van tejfoga, így kutyánál 28 tejfog és 42 maradó fog van.
A leggyakoribb fejlődési rendellenességek:



-foghiány, általában nem okoz problémát, de az ilyen állatokat nem ajánlatos továbbtenyészteni

-szám feletti fog, lehet maradófog vagy ki nem hullott úgynevezett perzisztáló tejfog

Problémát akkor jelentenek ha rágászavart okoznak, ilyenkor a megoldás a fog eltávolítása. A tejfogak 7 hónapos kor után már perzisztáló tejfogaknak számítanak, amelyek szintén eltávolítást igényelnek.

-fog helyeződési rendellenességek (dőlés, elfordulás, túl szoros vagy hiányos fogazat)

Egyes esetek fogszabályozással kezelhetők, de gyakran nem igényel ellátást.



A leggyakoribb fogbetegségek:



-Fogbélgyulladás: általában a fogak letörésekor, repedésekor, fogkopáskor alakul ki, ilyenkor megnyílik a fog ürege és baktériumok szaporodnak el a területen. Jellegzetes tünet a fájdalom és a rágászavar. Gyakori következmény a fogbél elhalása, ilyenkor fájdalom nincs, de a kutya általános állapota leromolhat, kedvtelenné, étvágytalanná válhat. Súlyos következmény lehet, ha a gyulladás ráterjed a fogmederre, tályogképződés, sipolyozás, csontvelőgyulladás alakulhat ki, amelyből a vérárammal baktériumok juthatnak el bármely szervbe és annak megbetegedését idézhetik elő.

-Fogszuvasodás: szerencsére a húsevőkben ez a betegség nem alakul ki, mert a szájukban lévő lúgos ph nem alkalmas a fogszuvasodást kiváltó baktériumok elszaporodásához

-Fogkövesség: a leggyakoribb fogászati probléma, lényege a fogak elégtelen öntisztulása. Egyes fajtákban ( toy és törpe uszkár, yorkshire terrier, pekingi palotakutya) halmozottan jelentkezik, de a helytelen táplálás ( pépes eleségek, „nassolás”), és a szabálytalan fogazat is hajlamosít a kialakulására. Kezdetben foglepedék jelenik meg a fog és az íny találkozásánál, ami ínygyulladást okoz, később kialakul a fogkő, az ínygyulladás tovább súlyosbodik, a fog körüli szövetek gyulladása miatt a fog meglazul, kihullik. Már a folyamat kezdetén megfigyelhető a szájbűz amit az elhalt szövetek és a bomló takarmány eredményez. Gyakori tünet még a rágászavar, nyálzás, étvágytalanság, ínyvérzés. A fogkövesség minden esetben kezelésre szorul, a már kialakult fogkő nem múlik el, az állatnak fájdalmat okoz, tartós gyulladást tart fenn, könnyen kedvence leromlását eredményezi. Alapszabály, hogy minél korábban kerül kezelésre, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Az elhanyagolt esetek visszafordíthatatlan károsodáshoz (ínysorvadás, hiányos fogazat, rágási és emésztési rendellenességek) vezetnek. A veszélyeztetett fajták egyedeinél már fiatal korban megjelenhet a probléma ezért azt javasoljuk, hogy két éves kortól rendszeresen (félévente) ellenőriztessék a fogak állapotát, gondot kell fordítani a helyes táplálásra (elérhetők az úgynevezett fogkőmegelőző tápok), és a fogak ápolására ( fogkefe, fogkrém stb.). A már kialakult fogkövességet jobb mielőbb kezeltetni, ezt a fogorvosokkal megegyező módon ultrahangos fogkő-eltávolító géppel és polírozógéppel végezzük, amely a fogkő maradéktalan eltávolítását teszi lehetővé.

-Fogak sérülése, kopása: gyakori probléma, elsősorban kutyáknál és aktív kandúroknál a fogak -elsősorban a szemfogak- repedése, törése. Ez legtöbbször verekedés közben történik. Mivel ilyenkor megnyílhat a fogbél ürege, könnyen kialakulhat a fent leírt fogbélgyulladás. Ilyen esetben érdemes állatorvoshoz fordulni.

A fogak kopása egy természetes folyamat amely nem okoz gondot, mert a kopással együtt egy ingerdentinnek nevezett anyag képződik, amely megakadályozza a fogbél üregének megnyílását. Azokban a kutyákban amelyek előszeretettel „kavicsoznak” a fogkopás olyan mértékű lehet, hogy az ingerdentin nem képes vele lépést tartani és a fogtöréssel egyenértékű elváltozás jöhet létre.

Menhelyek és Fajtamentők

www.szentferenc.hu

http://www.kisherceg.net/

http://www.spanielsos.hu/

http://www.petslove.hu/news.php

http://www.elveszettallatok.hu/

http://www.trendicuccok.hu/siokuty/

http://www.paksiallatmenhely.zug.hu/

http://www.illatosut.hu/index.php

http://kutya.hu/

http://www.minimenhely.hu/

http://www.allatvedok.szekszardon.hu/

http://www.mentsvar.hu/

http://talaltcica.org/archives/category/gazdara-varo-kutya

http://www.gazditkeresek.hu/

http://heroszozdiszervezete.gportal.hu/

http://www.budaorsiallatmenhely.zug.hu/news.php

http://www.nemetjuhaszkutyamentes.eu/index.php?option=com_frontpage&Itemid=1

http://www.kutyakell.hu/forum/viewforum.php?f=2&sid=5fd0c18a8f52da7491e424b090f2ed4f

http://www.futrinkautca.hu/object.CE0DFEBA-0226-4FA5-80CA-4EEB456CCF7E.ivy

http://7torpe.lapja.net/index.php?option=com_adsmanager&page=show_all&Itemid=37

Azok az idézetek /leírások amik bennem maradnak örökre...

Egy kiskutya rövid élete Nem igazán emlékszem a helyre, ahol születtem. Szűk volt és sötét, és az emberek sohasem játszottak velünk. Emlékszem Anyura és az ő puha bundájára, aki sajnos gyakran beteg volt és sovány. Alig tudott tejet adni nekem, a bátyáimnak és a húgaimnak. Emlékszem közülük sokan elpusztultak, még mindig nagyon hiányoznak nekem. Emlékszem viszont a napra amikor elválasztottak Anyutól. Olyan szomorú voltam és féltem is, a tejfogaim épp csak kinőttek és nagyon is Anyuval kellett volna maradnom még, de ő beteg volt és az Emberek állandóan azt mondogatták, hogy pénzre van szükségük és elegük volt a rendetlenségből, amit a húgaimmal csináltunk. Betettek minket egy ketrecbe és egy idegen helyre vittek. Csak kettőnket. Összebújtunk és nagyon féltünk, és még mindig egyetlen kéz sem jött hozzánk cirógatni, vagy babusgatni. Csak az a sok fény, hang és szagok! Egy üzletben vagyunk ahol rengeteg különböző állat van! Néhány vijjogva csiripel, van amelyik nyávog, megint mások kukucskálnak csak. A húgommal együtt egy kis kalitkába vagyunk zsúfolva és más kölykök hangját is hallom körülöttünk. Látom az embereket amint bámulnak rám, szeretem a kis embereket, a gyerekeket. Olyan édesek és mókásak, mintha játszani akarnának velem! Egész nap a kalitkában maradunk, néha gonosz emberek megütik az üveget, hogy megijesszenek bennünket, néha kivesznek minket, hogy megmutassanak az embereknek. Néhányan gyengédek, néhányuk viszont bánt minket, viszont mind azt mondja - Á milyen aranyosak! Szeretnék egy ilyet! De végül egyikünket sem vitt haza senki. A nővérem tegnap este múlt ki, amikor az üzlet sötét volt. Rátettem a fejemet a puha szőrére és éreztem amint az élet elszállt csöppnyi testéből. Hallottam amint azt mondták, nagyon beteg volt, és azt, hogy akciós áron leszek eladva, csakhogy hamar eltűnjek a boltból. Azt hiszem az én gyönge nyüszítésem volt az egyetlen ami gyászolta őt, amint reggel kivették Húgom testét a ketrecünkből és a szemétbe dobták. Ma egy család jött és magukkal vittek! Micsoda boldog nap ez nekem! Igazán kedves család, ok igen-igen akartak engem! Vettek nekem egy tálat és eledelt és a kislány olyan gyöngéden tartott a karjaiban. Annyira szeretem őt! Az anyukája és az apukája azt mondta milyen édes és jó kiskutya vagyok! Úgy hívnak Angyal. Szeretem nyalogatni a gazdijaimat. A család olyan jól gondomat viseli, szeretnek, gyöngédek és édesek velem. Szelíden tanítanak a jó és a rossz dolgokra, enni adnak és rengeteg szeretetet. Az egyetlen amit szeretnék, hogy örömöt leljenek bennem. Imádom a kislányt és ha szaladgálunk, vagy játszom vele, azt nagyon élvezem. Ma az állatorvosnál voltunk. Ez egy szörnyű hely volt és nagyon meg voltam ijedve. Kaptam néhány szurit, de a legjobb barátom - a kislány - olyan óvatosan tartott és azt mondta minden rendben lesz, hogy megnyugodtam. A doki szomorú dolgokat mondhatott a szeretett családomnak, mert rém lehangoltak lettek. Olyasmit mondtak, mint súlyos csípő-elmozdulás és mondtak valamit még a szívemről is... Hallottam amint a doktor a felelőtlen kutyaszaporítókról beszélt és, hogy a szüleim nem lettek kivizsgálva. Nem tudom, ezek mit jelenthetnek, csak azt, hogy nagyon rosszul esik ilyen gondterheltnek látni a családomat. De ők még mindig szeretnek engem és én is nagyon szeretem őket! Ma vagyok 6 hónapos. Míg a többi hasonló korú kiskutya jól megtermett és pajkos, nekem szörnyen fáj ha csak megmozdulok is. A fájdalom soha nem csillapodik. Akkor is fáj amikor futok, vagy a hőn szeretett kislánnyal játszom, sőt a lélegzetvételt is fájdalmasnak találom. Megteszem a tőlem telhető legjobbat, hogy az az erős kölyök legyek amilyennek tudom, elvárnának, de ez oly nehéz. Majd a szívem szakad meg a szomorú kislány láttán és hallani az Anyut és Aput beszélni arról, hogy lehet, hogy elérkezett az idő. Számos alkalommal jártam már az állatorvosnál, és a leletek sohasem jók. Mindig csak Veleszületett Rendellenességekről beszélnek. Én csak a meleg napfényt szeretném végre, futkározni és játszani és odabújni hozzájuk. A múlt este volt a legrosszabb, a Fájdalom mostanra már állandó kísérőm, már az is fáj, ha felkelek és inni megyek. Próbálok felállni, de csak nyüszítek a fájdalomtól. Végül betesznek az autóba. Mindenki szomorú és én nem tudom miért. Rosszul viselkedtem talán? Próbálok jó lenni és kedves. Mit csináltam rosszul? Ó bárcsak ez a fájdalom múlna már! Bárcsak felszáríthatnám a könnyeit ennek a kislánynak. Próbálom kinyújtani az orromat és megnyalni a kezét, de ismét csak nyüszíteni tudok a fájdalomtól. Az állatorvos asztala furcsán hideg. Ismét nagyon meg vagyok ijedve. Mindegyik ember ölel, szeret engem, a könnyeik a puha bundámra potyognak. Érzem a szeretetüket és ugyanakkor a szomorúságukat is. Végre sikerül finoman megnyalogatni a kezeiket. Még a doktor sem tűnik olyan gondterheltnek ma, gyöngéd és érzek valami enyhülést a fájdalmamban is. A kislány óvatosan tart és én hálás vagyok neki mindazért a szeretetért, amit nekem ad. Most egy kis csípést érzek az első mancsomban. A fájdalom múlik és béke telepszik rám. Most már meg is tudom finoman nyalogatni a kezét. Álomszerű a látvány, ami elém tárul: Anyu, bátyáim és húgaim egy távoli zöld mezőn vannak a Szivárvány Hídnál. Azt mondják, ott nem létezik a fájdalom, csak béke és boldogság. Búcsút intek a családnak az egyetlen módon, ahogy tudok: kis farokcsóválással és az orrommal megérintem őket. Végig azt reméltem, hogy hosszú-hosszú éveket töltök el velük, de nem lehetett. -Látják, mondta az orvos, az állatkereskedésben kapható kölykök NEM felelősségteljes tenyésztőktől származnak Már nem fáj semmi, és jól tudom, sok év fog eltelni, míg ismét találkozhatom a szeretteimmel. Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok...

(Az eredeti írás J. Ellis munkája, mely szabadon terjeszthető abban a reményben, hogy segít megállítani a kutya-szaporítók lelkiismeretlen munkáját és azokét, akik a pénzért tenyésztik az állatokat, nem pedig a fajta nemesebbé tételéért) Fordította: Vukovics Péter Szerzõ: J. Ellis (fordította: Vukovics Péter)









Karácsonyi ajándék.....






Hideg van... Reszketek... Fázom...


A hazavezető utat rég nem találom
Sötét utcákon bolyongok,
remélve, hogy meglelem otthonom.
...tovább »Körülöttem nagy a nyüzsgés,
mégsem veti rám senki tekintetét.
Jönnek-mennek az emberek,
fenyőfát és csomagokat cipelnek.
Ismerős ez az izgalom,
az ünnepi hangulat, a vigalom.
Tavaly nekem is volt benne részem,
s furcsa melegség járta át a szívem,
ahogy a masnis dobozból engem kiemelvén,
egy bájos gyermekarc mosolygott felém.
Akkor még kicsi voltam,
szőröm, akár a plüsskutya,
ide-oda ugrándoztam,
játékosan bolondoztam.
De teltek múltak a hónapok
s gazdáim szíve tőlem eltávolodott,
és ahogy közeledtek az ünnepek,
engem ismét dobozba....majd az utcára tettek.
Már nem keresem az indokot,
szép lassan tovább kutyagolok,
és egyszer csak mit látok?!
Hoppá! Hiszen ez az otthonom.
Óvatosan benézek az ablakon,
amit látok hinni sem akarom:
A fenyőfa alatt egy doboz, rajta masnival
s előkerül belőle egy újabb kiskutya.
Az ablakon keresztül szemébe nézek,
próbálom felé sugallni: Gyere velem!
De a kölyök jelenleg,
játszik a gazdikkal önfeledten.
Most értem csak igazán az okot:
engem már meguntatok,
nem vagyok már plüsskutya,
nem ugrálok bohóckodva,
CSAK vigyázom álmotokat,
CSAK vigyázom házatokat.
A látottak után hangot ki nem adok,
csak szomorúan odébbállok,
a sötét utcákon tovább bolyongok,
remélve, hogy meglelem igaz otthonom.
Egy autó gördül mellém,
két ember barátságosan közelít felém.
Bízva benne, hogy Ők majd szeretnek,
mit sem sejtve velük megyek.
Majd hosszas autózás után,
rács mögött köszönt rám a napvilág.
Várakozok hetekig türelemmel,
hátha valakinek pont én kellek...

Csak az vigyen karácsonyi ajándéknak kiskutyát,kiscicát aki
tudja mekkora felelősség egy életen át!!















Idős kutyák a menhelyen talán így éreznek:(:

Sorban ahogy rám néztek, elhagyták az ólam:

Öreg, megtört, kiégett, szó sem lehet róla,
Lejárt az ideje, nem fut se nem játszik,
Megcsóválják fejüket jobb lesz majd egy másik.
Rozzant kicsi öreg, alig tud már menni,
Nem lesz ennek gazdája, soha többé senki.
Volt egyszer otthonom, volt egyszer fekhelyem,
Házamban jó meleg, tálamban élelem.
Fejem őszül, szemem lassan nem lát,
Ugyan, ki akar ilyen elesett kutyát?
Családom úgy döntött, nem vagyok már része,
Mindig útban vagyok, rontom az összképet.
Bármilyen mentség, amit kitaláltak,
Menti-e tettüket, küldtek a halálba.
Itt ülök bezárva, a napok peregnek,
Fiatalabb társaim lassan mind elmennek.
Mikor már majdnem vége a reménynek,
Megláttad arcomat, és megmentettél végre.
Vén lábaim görbék, üveges a szemem,
De érezted még mindig megvan az életem.
Hazavittél, adtál ételt, s puha, meleg fekhelyet,
A te párnádra hajtottam, fáradt, öreg fejemet.
Átöleltél sokszor és játszottál velem.
Halkan fülembe súgtad, mennyire szeretsz.
Életem nagyrészt, talán mással éltem,
Ettől csak még jobban megbecsüllek téged.
És ígérem megteszek mindent, hogy mit kapok
Visszaadjam neked, érezd hálás vagyok.
Egy hétig vagy évekig, leszek talán veled,
Osztozunk mosolyon, kétségen, könnyeken.
S mikor Isten úgy dönt, végleg el kell mennem
Tudom, hogy sírni fogsz, meggyászol a szíved.
S mikor elérem a Hidat, hol minden kezdődik,
Lelkem, szívem, hűségem, mind hozzád szegődik.
És hencegek szerte, arról ki vénségem megértette,
Szeretett, ápolt, utolsó éveimet szép emlékké tette.






"Ma megmentettem egy embert".
A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon sétált és benézett a kennelekbe. Azonnal éreztem, hogy gondterhelt és szomorú és, hogy segítenem kell neki.
Elkezdtem csóválni a farkam, de nem túl gyorsan, nehogy megijesszem.
Amikor megállt nálam, úgy álltam, hogy ne lássa hátul a kis balesetet, ami aznap történt velem. Nem akartam, hogy tudja, hogy ma még nem sétáltattak. A gondozóknak itt rengeteg dolguk van és nem akartam, hogy rosszat gondoljon róluk.
Amikor elolvasta az ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem, hogy az nem szomorítja el öt nagyon. Én már csak előre tudok nézni és szeretnék valakit szeretni és valakinek sokat jelenteni.
Leguggolt hozzám és gyengéden cuppogott. Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz, hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni a nyakamat, sürgősen társaságra volt szüksége.
Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én felemeltem a mancsomat, hogy biztosítsam arról, hogy minden rendbe fog jönni.
Röviddel ezután kinyílt a kennel ajtaja és olyan ragyogó mosoly töltötte be az arcát, hogy én rögtön a karjai közé ugrottam.
Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz.
Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom.
Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a mosoly az arcáról és a szeme csillogása soha ne tűnjön el.
Óriási szerencsém volt, hogy pont az én folyosómon sétált.
És hányan vannak még odakint, akik ezeken a folyosókon még nem jártak.
Mennyien vannak, akiket még meg kell menteni.
Nekem sikerült legalább egyet megmenteni közülük.






Szörnyű,de tény!!!

Meguntatok, és elvittetek a menhelyre. Túlzsúfolt volt és én egy szerencsétlen számot kaptam. Egy fekete műanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az alig használt pórázomat, amit itt hagytatok. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levette rólam, mielőtt átküldött volna a Szivárvány Hídon. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem rágom szét a cipődet? Nem tudtam mi az, csak annyit, hogy az bőr, és ott volt a padlón. Csak játszottam. Elfelejtettetek kutyajátékokat venni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam csak megszégyenít. Vannak könyvek és kutyakiképzők, ahonnan megtanulhattad volna hogy kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem viszek bolhákat a házba? Bolhairtó nélkül nem tudok tőlük megszabadulni azután, hogy napokig az udvaron hagysz. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem ugatok? Csak énekeltem, "Ijedt vagyok, magányos vagyok, itt vagyok, itt vagyok! A legjobb barátod akarok lenni." Lehet hogy még otthon lennék ha felvidítalak? Ha megütsz, nem tudom megtanulni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha rászántad volna az időt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni? Az első hét után már nem törődtél velem, de és az összes időmet arra szántam, hogy rád várjak.
Ma meghaltam.
Szeretettel,
a Kiskutyád





***NAGYON MEGHATÓ TÖRTÉNET***
Egy kutya, aki hű tudott maradni gazdájához. Egy kutya, aki tudta, a hűségnek a halál sem lehet akadálya! Aki tudta, mit jelent szeretni. Ma egy szobor áll tiszteletére Skóciában. Mert ennek az aprócska skye terriernek hatalmas, meleg szíve volt, szeretete pedig semmilyen határt nem ismert! Ez a kutya volt Greyfriars Bobby.
A kutyus egyedül élt gazdájával, aki minden héten szerdánként elindult vele az edinburghi vásárba, ahol mindig pontban 1 órakor, ugyanabban a vendéglőben ebédeltek. 1858… Bobby gazdája meghalt. Bobby a temetési menettel tartott, annak ellenére, hogy a templomkertbe nem engedtek be kutyákat. Alig telt néhány nap, és a vendéglős arra lett figyelmes, hogy Bobby a megszokott helyén várja az ebédjét. A vendéglős megsajnálta szegényt, és odaadta a szokásos ételt. Miután a kis eb ezt megette, azonnal el is tűnt. Így ment ez ezt követően minden nap, egészen addig, míg a vendéglőst kíváncsivá nem tette, vajon hova indulhat az ebéd után a szegény kis állatka. Egyszer ugyanis követte a kutyát, s meglepetten vette észre, hogy az apróság a temető felé tart.
A terrier egy kis lyukon átmászott, és gazdája sírjához rohant, melyre azonnal rá is feküdt. Mint később kiderül, a kutyuska egész nap a gazdája sírján időzött, csak ebédre tért be a vendéglőbe- minden nap egykor. A szőrmók tulajdonképpen a síron lakott! Ennek ellenére, nem zavarták őt el a temetőből, hiszen minden bizonnyal megszakadt volna a picur szíve. Sőt, még egy kis házikót is készítettek neki a templomkertbe. Igaz, ezt nem nagyon használta a csöppség, eső, fagy, tűző nap sem volt számára akadály – mindig gazdája sírján kucorgott. Illetve, majdnem mindig. A leges-legzordabb időkben behúzodott a házikójába, de csak addig, míg az idő elviselhetőbbé nem vált. Így ment ez 14 éven keresztül. Bobby 1872 január 14-én távozott a szivárvány-hídra. A kutyát ugyanoda temették el, ahová gazdáját. Sírján ez áll: "Let his loyalty and devotion be a lesson to us all". Ez magyarul nagyjából így hangzana: „Az ő hűsége és odaadása legyen a példa számunkra!” Bobby sírja és szobra ma Edinburgh legnagyobb látnivalói közé tartozik. Sokan az apró kutyát a valaha élt leghűségesebb és becsületesebb edinbughinak vélik